Dolgozóink mondták

- dolgozóink mondták -

Balázs

Miskolc

A Miskolci egyetem hallgatója voltam, amikor 2014-ben jövedelem kiegészítésként mint gépkocsivezető diákmunkát végeztem a MARSO Miskolci telephelyén. A vállalatnál betöltött következő állásom 2016. év közepén kezdődött, akkor már mint szerződtetett munkavállaló helyezkedtem el, raktárosi munkakörben – mondta Guba Balázs. – Az elmúlt időszakban megváltozott a családi helyzetem, családot alapítottam, gyermekem született, így sajnos nem tudtam befejezni tanulmányaimat. Új életpályát kerestem, marketing és informatikai iskolát végeztem. A MARSO Kft-nél már a gépkocsivezetőként végzett munka mellett is nyitott szemmel jártam a telephelyen, és a kiszállítás mellett ismerkedtem a működési folyamatokkal is, amelyek felkeltették az érdeklődésemet. 2015-ben jelentkeztem egy meghirdetett nagykereskedelmi üzletkötő pozícióra, de akkor nem engem választottak a posztra. 2016-ban raktárosként tovább bővültek az ismereteim a belső folyamatok, értékesítési, és termék portfólió területén. 2017-ben, amikor megüresedett a kiskereskedelmi értékesítő pozíció, jelentkeztem, s akkor már az addig megszerzett ismereteim és az elvégzett munkám eredményeként engem választottak az álláshelyre. Új motivációként fogtam fel ezt a lehetőséget, vonzott az új feladatkör, a jó munkahelyi csapat és a karrierlehetőség. Idén márciustól végzem a kiskereskedelmi értékesítő munkát. Még elég friss élmények érnek, így kevés tapasztalatom van. Úgy gondolom, még sokat kell tanulnom, de mindennap örömmel állok a feladatok elé. Kollégáim segítőkészek, az ismereteim folyamatosan bővülnek. Az új munkakörömben a kihívást, az impulzusokat, a fejlődési lehetőséget kedvelem. Vonz az emberekkel való kapcsolattartás, a személyes értékesítés. Célom, hogy a kollégáim számára minél gördülékenyebb munkavégzést biztosítsak a mindennapokban, s ezáltal én magam is fejlődjek. Szeretek a MARSO Kft-nél dolgozni, mert magyar tulajdonú cég, amely hosszú távra garanciát jelent, és itt kiszámíthatóak a munkakörülmények.